Gondoltam számba veszem (vicces egy kifejezés ez...számba veszem, azaz bele helyezem a számba, mint a.....na mindegy...) az utóbbi hetek kulturális eseményeit, amelyeknek résztvevője voltam.
1. Rost Andrea és Stefano Secco Puccini estje a MüPában.
Ez csodálatos volt! Az első rész még kicsit akadozott, merevek voltak az énekesek, nem találták még a helyüket, bár Rost Andrea áriáját a Pillangókisasszonyból (Csocsoszan nagyáriája (II. felvonás) „Un bel dì vedremo”) megkönnyeztem. Az igazi szépségek azonban a második részben következtek, mintha addigra melegedtek volna be mind a ketten. Tosca és Cavaradossi kettőse a Tosca I. felvonásából („Mario! Mario! Mario!…Son qui!”) egyszerűen páratlan volt, soha nem hallottam és láttam még ennyire átélt, életszerű előadást korábban. Rost Andrea annyira finoman, átélhetően alakította a szerelmes, szenvedélyes, féltékeny Toscát, olyan apró, finom gesztusokkal dolgozott, amit eddig még nem láttam operaszínpadon. Óh, és külön öröme volt az estének Puccini: Krizantémok (I crisantemi) című darabjának felfedezése, mert ez nem ismertem korábban.
2. Zimmermann & de Perrot (CH) - Gaff Aff című kortárs cirkuszi előadása a Trafóban
Ötletes előadás volt, bár néhol sok volt benne az üresjárat és kissé bő lére lett eresztve. A rövidebb és tömörebb megfogalmazást jót tett volna a darabnak de nagyon értékelem a kreativitásukat és a lelkesedésüket.
3. Az elnöknők előadás a Katona Kamrában
Pazar! Csákányi Eszter, Szirtes Ági és Pogány Judit jutalomjátéka. Mind a három színésznőt rendkívüli művésznek tartom, ami még nem lenne garancia arra, hogy együtt is jól működjenek, de szerencsére mégis. Alapvetően szeretem az abszurdot és ez a darab, valamint az előadás is megfelelt az elvárásaimnak. Azért az döbbenetes, hogy Szirtes Ági csodálatos személyisége és élettel teli szeme még elcsúfítva is mennyire átsugárzik a maszk alól. Volt szerencsém ott lenni azon az Ivanov előadáson a Katonában, amikor megkapta a Kossuth-díjat és a darab végén, tapsrend alatt jelentették ezt be.
4. Compagnie Ariadone / Carlotta Ikeda (F, J) - Waiting (butoh tánc) a Trafóban
Na, ez maga volt a borzalom! Ritkán mondok és gondolok ilyet, de ezt tényleg nem tudom máshogy minősíteni. Rendkívül öncélú előadás volt. Érthetetlen, átláthatatlan és megfoghatatlan. Mintha egy gyengeelméjű Björköt láttam volna a tánctéren. Komolyan, fogalmam sincsen, hogy mi akart lenni ez az egész.
5. Az Academy of St. Martin in the Fields hangversenye Janine Jansen – hegedű közreműködésével (vezényelt: Sir Neville Marriner) a MüPában
Fantasztikus meglepetés! Korábban nem hallottam erről a szóló hegedűs lányról és szégyen ide, vagy oda, de az általa prezentált Mendelssohn: e-moll hegedűverseny (Op. 64) is kimaradt eddig, de egyáltalán nem bánom, mert ilyen tökéletes szépségű előadással érdemes csak igazán megismerkedni egy új darabbal. Csodálatos élmény volt! Ez a nő olyan nőies vibrációval, olyan leheletfinoman és érzékenyen játszik. Lélegzetemet visszafogva figyeltem és hallgattam a játékát és arra vágytam, hogy soha ne érjen végett. Sajnos nem tudom, hogy mi volt az a darab, amit ráadásként játszott, pedig az is nagyon magával ragadóan adta elő. Ami külön örömöt jelentett, hogy anyunak is tetszett, pedig ő nagyon
berzenkedik a "hegedűzene" ellen, valahogy ne jön be neki. De most Őt
is képes volt magával ragadni Janine Jansen játéka. És tökéletes volt az összhang Janine Jansen és a szintén mesterien játszó zenekar között. Hatalmas élménnyel lettem ezen az estén is gazdagabb a MüPa szervezőinek köszönhetően.
6. Farkasok és Bárányok a Radnóti Színázba
Semmi rendkívüli. Nem rossz, de nem is annyira jó, hogy évek múlva is emlékezzek rá. Egy kedves, hétköznap esti, munka utáni felüdülést adó darab. Ami mégis emlékezetessé tette, az egyrészt, hogy Almási Éva játszik benne, akit nagyon szeretek és akit az utóbbi években ritkán látni színpadon. És ebben a szerepben Almási Éva egészen Sulyok Máriás volt, ami remekül állt neki. És ezt nem csak én láttam így, hanem Atesz is...mármint a Sulyokmáriásságot. :)
Az est másik emlékezetessége Ateszhez, pontosabban kísérőjéhez kötődik. Mikor megérkeztem ők már ott voltak, Atesz és egy magas, vékony, szimpatikus nő. Bemutatkoztam, kezet nyújtottam neki és miután mondtam a nevemet Ő pedig a sajátját. Néhány másodperc szünet után visszakérdezett, hogy ugye én voltam vasárnap kajakozni? Teljesen összezavarodtam, mert arra határozottan emlékeztem, hogy nem találkoztunk egymással a Dunán, de akkor vajon honnan tudja ezt? Aztán kiderült, hogy valóban nem találkoztunk, viszont több levelet váltottunk egymással és telefonon is egyeztettük a részleteket, mert Ő szervezte a vasárnapi túrát! És emlékezett a nevemre. Annyira imádom, hogy így összeérnek a kapcsolatok! Pedig Atesz interneten keresztül ismerkedett meg vele. Tehát nem is az van, hogy valamelyik közös pajtásunkon keresztül. Krisztának később sikerült még emlékezetesebbé tenni az estét egy váratlan és hangos meglepődésével. A második felvonásban ugyanis van egy olyan jelenet, amikor az egyik női szereplő a padon alvó férfi szereplő fölé áll, elővesz és a feje fölé emel egy kést. Kriszta ezen - az egyébként lassú, előrelátható - jeleneten nagyon megijedt, meglepődött, és ennek az érzésének egy hangos"jaj!" felkiálltással adott hangot. Soha korábban nem hallottam még felnőtt előadáson ilyen reakciót, de a közönség többi tagja sem, és eme őszinte megnyilvánulást hangos tetszéssel fogadta. Olyan volt, mintha egy gyerekbábelőadáson lettünk volna, amikor a hős mögött feltűnik az ördög és a gyerekek elkezdik kiabálni, hogy "Ott van mögötted! Ott van mögödötted!" :) Igazán bájos és őszinte reakció volt. Már csak ezért is megkedveltem ezt a lányt!
7. Les Touffes Kretiennes koncert a Nyugati Teátrumban
Oh, hát volt olyan jó, mint nyáron a Szigeten! Sőt, most a színpad előtt álltunk és így kiderülhetett, hogy mennyire cuki fiúkból is áll ez a csapat. Nem voltak sokan a koncerten, de ez nem vetette vissza a zenekart és fergeteges bulit csaptak. A többiek korábban nem ismerték őket, csupán az én javaslatomra jöttek el, de a koncert végére istennőként tiszteltek és leborultak előttem. Hát, azt eddig is tudtuk, hogy remek zenei izlésem van.... ;)
8. G.E.C.Y. a Gödörben
Jó látni, hogy a hivatalos színházi intézményen kívül vannak tehetséges és profi amatőr csapatok is. Nem állítom, hogy tökéletes a darab és a színészek játéka, de van benne ötlet, koncepció, lelkesedés és őszinteség. És ez nekem elég ahhoz, hogy szimpatikusnak tartsak egy előadást. Mondjuk még most sem értem, hogy miért verte ki a biztosítékot ez a darab jó néhány helyen, mert semmi olyan extra, provokatív elem nincsen benne, ami ezt indokolhatná. Az alpári beszéd már természetes része a magas kultúrának (főleg, ha dramaturgiailag is fontos a jelenléte), ahogyan a szex és annak ábrázolása is. Gyanítom, hogy inkább a szokásos soviniszta előítéletről/megítélésről van megint szó...sajnos...
9. Anyegin az Operaházban
Ez az előadás közel nem volt annyira összeszedett, mint a tavaly tavaszi. Pedig Nyári Zoltán, a kedvenc tenorom énekelt benne. És Ő remek is volt, de ez egyedül kevés a jó előadáshoz. Tényleg nem fér a fejembe, hogy az Opera miért nem foglalkoztatja többet ezt a remek előadót! Nemcsak énekesként elsőrangú, de még színészi játék tekintetében is megállja a helyét. Az Opera tele van silányabbnál silányabb énekesekkel és ezt a valóban zseniális énekest pedig mellőzik. A döntéshozók hova rakták a fülüket és szemüket?!
Frankó Tünde is jó volt, de Nyárin kívül a Gremin herceget alakító Rácz István alakítása volt számomra emlékezetes. Egyébként nem irigylem az énekeseket, mert szerintem ez egy ritka rossz rendezés. Valami nagyot, jelentőset és roppant modernet akartak alkotni ezért sikerült túlzásba vinni az "eredetizmust", ami már az első felvonás végére roppant idegesítővá válik.
De ettől még a Kuda, kuda gyönyörűűűű!